1937 óta
A Zrínyi utcai ovi 1937 óta minden szeptemberben gyermekek vidám hangjától zeng. Ez idén sincs másképp – csupán a név változik: Tamás helyett immár Szent Mihály óvodája tárja ki kapuit a kicsik előtt.
3 csoport
Három csoportos óvodánkban igyekszünk olyan környezetet biztosítani, ahol a játék öröme, a tanulás élménye és a hit ereje kéz a kézben jár. A mindennapok során fontos szerepet kapnak a keresztény értékek, az imádság, az ünnepek közös megélése, és a lelki nevelés, amelyet lelki vezetőnk támogat.
65 gyermekkel
Tárgyi ellátottságunk kiváló: jól felszerelt csoportszobák, fejlesztő játékok, tágas udvar és korszerű eszközök állnak rendelkezésre, hogy a gyermekek biztonságban, örömmel és aktívan tölthessék mindennapjaikat.
Óvodás csoportjaink
Az óvodai csoportok szeretetteljes, családias légkörben biztosítanak biztonságot, élményeket és fejlődési lehetőséget a gyermekek számára. A görögkatolikus értékek szellemében a közösség összetartozását, az ünnepek közös megélését és a hitben való nevelést is kiemelten ápoljuk.

Berkenye csoport
A Berkenye csoportban most kezdjük közös óvodai kalandunkat. Ismerkedünk egymással, játszunk, felfedezünk, tanulunk egymástól, és napról napra egyre több közös..

Napsugár csoport
A Napsugár csoport egy vidám, szeretetteljes közösség, ahol a középső és nagycsoportos korú gyermekek együtt fedezik fel a világot.
Minden nap célunk, hogy egy..

Ficánka Csoport
Ficánka csoport tagjai vegyes életkorú gyermekekből tevődik össze. Fontosnak tartjuk, hogy egy igazi jól összeszokott közösséggé formálódjunk, ezért nagyon sok..
Bejegyzéseink
Évnyitó gondolatok
Madárbarát Óvoda


Teremtésvédő Intézmény
Óvodánk elnyerte a Teremtésvédő Intézmény címet. Három évig e cím büszke tulajdonosai lehetünk Ebben a programban a Laudato Si’ katolikus környezetvédelmi mozgalom célkitűzései mentén tevékenykedünk a Makói Görögkatolikus Parókiával összefogva.





