Márton-napi családi délután az óvodában 

Intézményünk számára kiemelten fontos a hagyományok ápolása, ezért idén is nagy örömmel rendeztük meg a Márton-napi családi programot!

A gyermekek Szent Márton történetén keresztül olyan értékekkel ismerkedhettek meg, mint az önzetlenség, a segítségnyújtás, az osztozkodás és az egymásra való odafigyelés.

A nap igazi ünnepi hangulatban telt: a gyermekek rövid műsora után kézműveskedés, mozgásos játékok, zenés mulatság és természetesen az esti lámpás felvonulás tette felejthetetlenné az eseményt. A jókedvet forró tea és libazsíros kenyér koronázta meg – igazi Márton-napi ízekkel!

Célunk, hogy a gyermekek szeretteikkel együtt élményekben gazdag délutánt tölthessenek az óvodai közösségben, és idén is örömmel láttuk, hogy ez sikerült.

Köszönjük Farkas Éva Erzsébet polgármester asszonynak, hogy jelenlétével megtisztelte rendezvényünket, a Léghajó Meseszínház vidám előadását, a Zabos farmnak a mennyei sajtokat, valamint az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola diákjainak a finomságokat.

Végül, de nem utolsósorban: hálás köszönet minden szülőnek a rengeteg segítségért és hozzájárulásért – nélkületek nem lett volna ilyen csodás ez a délután!

Oszd meg bejegyzésünket: